Ugrás a tartalomhoz

Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Bartók BélaPásztory Ditta-díjat (röviden Bartók–Pásztory-díjat) Bartók Béla özvegye, Pásztory Ditta alapította: végakarata szerint azoknak a kimagasló művészeti tevékenységet végző hazai zeneszerzőknek és zenei előadóművészeknek (valamint zenei együtteseknek) adják át, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a hazai zenei élet fejlődéséhez, a bartóki szellemiség megőrzéséhez.

1984 óta minden évben március 25-én, Bartók Béla születésének évfordulóján adja át a Zeneakadémia legnevesebb professzoraiból álló Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj Kuratóriumának elnöke. A kilenctagú kuratórium mindenkori elnöke a Zeneakadémia rektora. Az elismerő oklevéllel, valamint a Bartók Bélát és Pásztory Dittát ábrázoló érmével 2 millió forint pénzjutalom is jár.

Eddig többek között olyan elismert művészek kapták meg, mint Fischer Annie, Cziffra György (zongoraművész), Solti György, Marton Éva, az Amadinda Ütőegyüttes, Kocsis Zoltán, Schiff András, Pauk György és Vásáry Tamás.

Díjazottak

[szerkesztés]

1980-as évek

[szerkesztés]

1990-es évek

[szerkesztés]

2000-es évek

[szerkesztés]

2010-es évek

[szerkesztés]

2020-as évek

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A Kodály Filharmonikusok. [2016. február 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 16.)
  2. Ők a Bartók–Pásztory-díj idei kitüntetettjei. Papageno (2019. március 25.) (Hozzáférés: 2020. május 11.)
  3. (2019. július 8.) „Zombola Péter” (magyar nyelven). Wikipédia.  
  4. Opera.hu. [2022. április 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 30.)
  5. Zeneakadémia.hu
  6. Bretz Gábor és Dragony Tímea kapta idén a Bartók–Pásztory-díjat (hu-HU nyelven). Fidelio.hu. (Hozzáférés: 2023. március 27.)

Források

[szerkesztés]