Ugrás a tartalomhoz

Darts

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Darts

Legfelsőbb vezető testületWorld Darts Federation
Első játék19. század
Csapat létszámaEgyéni vagy páros
OlimpiaiNem

A darts angol eredetű játék és sport, melynek során apró nyilakkal dobnak egy kör alakú céltábla különböző pontértékű szektoraira. A játék célja a versenyszabályban meghatározott számú leget nyerni. Egy leg az 501 pontról indul és a játékos által dobott pontot mindig kivonják a maradék pontjaiból. Aki először éri el a 0 pontot úgy, hogy az utolsó dobás dupla szektort talál, megnyerte a leget.

A játékosok felváltva dobnak körönként 3-3 nyilat. A dobás értékét a nyíl által eltalált szektor száma adja meg.

A dartsban legeket, és szetteket kell nyerni. A legtöbb versenyen egy nyert leg automatikusan egy megnyert szettnek számít, a világbajnokságokon viszont három leg után nyer a versenyző egy szettet. Az előre meghatározott számú szettet nyerő játékos nyeri a mérkőzést.

Általában pubokban és kocsmákban játsszák a világ minden részén, de a legnagyobb versenyek és szervezetek az Egyesült Királyságban, az Amerikai Egyesült Államokban, Hollandiában és a skandináv országokban működnek. A sport legfőbb irányító szervezete a World Darts Federation (WDF), a legprofibb játékosok azonban a Professional Darts Corporation versenyein vesznek részt, így a világbajnokságon is. Bár a játékot már a 19. században is játszották, az angol parlament csak 2001-ben nyilvánította hivatalosan sporttá.

A dartsban két szakágat különböztetnek meg, a tábla és a nyilak anyagától függően. Steel dartsnak nevezik azt a játékot, amikor fémhegyű (steel=acél) nyíllal szizál (vagy ritkábban egyéb anyagú) táblára dobnak, soft dartsnak pedig azt, amikor a játékosok automata gépekre játszanak műanyag hegyű nyilakkal. Mivel a nemzetközi versenyeken és a Vb-n is fémhegyű nyilakkal játszanak, a steel darts-ot egyszerűen a darts szóval azonosítják.

Története

[szerkesztés]
a Darts tábla felosztása

A játék eredete

[szerkesztés]

A legenda szerint néhány száz évvel ezelőtt egy átfázott angol íjász elhatározta, hogy kellemesebb módot választ a gyakorlásra a téli hónapokban. Letette íját, levágott a nyílvesszőjéből és elvonult a közeli pub kellemes melegébe és kényelmébe, ahol ügyességét úgy gyakorolta, hogy a lerövidített nyílvesszőket a falra akasztott farönkszeletbe dobta. Mellé állt egy másik íjász, aki megpróbált az előzőnél jobb eredményt elérni és ezzel megszületett a vetélkedés, a játék, a sport.[1]

Az első szövetségek és világbajnokság

[szerkesztés]

A kezdeti időszakban a sport a brit civilizációval érintett területeken terjedt el. A ma érvényes szabályzatok alapját képező versenyszisztémát első alkalommal – mint annyi más sportnál – Nagy-Britanniában dolgozták ki a 19. század végén és akkor alakultak az első szervezetek és klubok is. 1896-ban született meg mai formája, melyet Brian Gamlin helyezett el 20 számot a táblán.[2]

Az első brit nemzeti szövetség 1924-ben jött létre. Mivel előtte sokan szerencsejátéknak tartották, ez a szervezet fogalmazta meg először, hogy a darts egy olcsó, tiszta, ügyességi játék. 1928-tól egészen az ötvenes évekig a legjelentősebb darts-verseny a Londoni Sunday által szponzorált News of World volt.[3]

A sport fejlődése a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején jelentősen felgyorsult, izgalmas, népszerű sporttá fejlődött. A szinte robbanásszerű fejlődésben – a sport alapvető tulajdonságából eredő népszerűségen kívül – két tényező játszott fontos szerepet. Az egyik: a technikai fejlődés, a felszerelések gyártói képesek lettek a nyilakat volfrám ötvözetből készíteni, ami elősegítette az eredmények jelentős javulását. A másik, talán az első tényezőnél fontosabb: 1973-ban Oliver A. Croft vezetésével alakult brit nemzeti szövetség, a British Darts Organization (BDO), a televízió nyilvánossága elé vihette a dartsot. 1978-ban ők rendezték meg az első darts-világbajnokságot, melyet a walesi Leighton Rees nyert meg.

A BDO megalakulását sorra követték más nemzetek szervezeteinek, szövetségeinek megalakulása az Egyesült Államokban, Svédországban, Ausztriában, Belgiumban és Új-Zélandon. 1976-ban brit kezdeményezésre megalakult a nemzetközi szervezet, a World Darts Federation. Ez a szervezet dolgozta ki és tartja karban a nemzetközi versenyszabályzatot, a ranglista rendszert, szervezi és ellenőrzi a nemzetközi ranglista alapját képező versenyeket, és a sportág népszerűsítését. A WDF 1992. december 14.-én immár 48. tagként soraiba felvette a Magyar Darts Szövetséget.

A versenyzők és a versenyek nagy száma egy körültekintő, területekre, szintekre tagozódó versenyrendszert, komoly szervezettséget igényel. A havonta megjelenő hatvannyolc oldalas Darts World magazin Anthony J. Wood szerkesztésével, folyamatos tájékoztatást ad a versenyek állásáról és figyelemmel kíséri a sportág eseményeit szerte a világon. A műholdas sport tv-csatornák kamerái ott vannak a jelentős versenyeken, azok izgalmát eljuttatják a sportcsarnokokból az otthonokba. A számos évente rendezett verseny közül a legjelentősebb a Világ Kupa. Nagy-Britannia területén jelenleg már több mint 6,5 millió játékos versenyez rendszeresen. A WDF-nek ma már 52 tagja van. 1992-ben megalakult a Professional Darts Corporation (PDC), amely ma a legfontosabb nemzetközi versenyeket rendezi. Bár később indult, mint a BDO, a játékosok idővel mégis inkább a PDC versenyeire neveztek.[4]

A soft darts megjelenése

[szerkesztés]

A darts egyre növekvő népszerűségének újabb hatalmas lökést adott a játék gépesített változata, az úgynevezett soft darts játék. Itt a játék lényege nem változott, viszont a verseny menete leegyszerűsödött, hisz a játék levezetését a gép saját maga végzi el, látványosabbá és szórakoztatóbbá téve ezzel a játékot. Mára a világon számos cég gyárt soft gépet, melynek köszönhetően látványos nagy érdeklődést keltő nemzetközi versenyek kerülnek megrendezésre, melyek a média sport közvetítéseiben előkelő helyen szerepelnek. Ezáltal egyre több ember kap állandó információt a darts játékról és kedvet ahhoz, hogy maga is elkezdjen játszani.

Az európai gép gyártók 1996 végén létrehozták az Európai Darts Uniót (EDU), mely csak a soft játékstílust képviseli. Megszervezte az évenkénti tíz fordulós nemzetközi bajnokságot, amelynek fordulói egyes tagországokban kerülnek megszervezésre, így Svájc, Németország, Spanyolország, Olaszország, Ausztria, Szlovénia, Csehország, Magyarország és Horvátország ad otthont a fordulóknak.

A darts játék egyre nagyobb ismeretségének köszönhető, hogy a 2001-ben az angol parlament hivatalosan is sporttá nyilvánította, és ezzel egy időben megtörtént a darts olimpiai szakszövetségek közé történő felvételének kérelme.

A játék szabályai

[szerkesztés]
Műanyag hegyű darts nyilak, amikkel a játékosok automata gépekre játszanak.

Az alábbi szabályok érvényesek általában a darts sportágban, ám a különböző versenyek kiírásaiban ezek változhatnak, illetve egyéb szabályokkal egészülnek ki.[5]

A tábla elhelyezése

[szerkesztés]
  • A táblától 237 cm-re kell állnia a dobónak.
  • A tábla középpontjának magassága a talajtól mérve 173 cm (egy hat láb, vagy 183 cm magas ember szemmagassága).

Dobás

[szerkesztés]
  • Dobásnál mindkét lábnak a dobóvonal mögött kell lennie.
  • Az eldobott nyilat akkor sem lehet újra eldobni, ha az nem érte a táblát.
  • Az elejtett nyílért a dobóvonalon belülre is be lehet lépni.

Számolás

[szerkesztés]
  • Steel játékban csak a táblából a játékos által kivett nyilak pontértéke számít.
  • Soft játéknál 'amit a gép megad' elv érvényesül. /A Magyar Darts Szövetség szabályzata alapján ez alól kivételt képez a kiszálló szektorra dobott utolsó nyíl. Abban az esetben ha az bent áll a táblában, de a gép mégis tévesen számolta./

Játékok

[szerkesztés]
  • '01 játékok (901, 701, 501, 301 ezek ugyanazon elven mennek végig, csapatjátékban 1001-gyel szokás kezdeni)
  • Cricket (3*20, 3*19, 3*18, 3*17, 3*16, 3*15, 3*tripla, 3*dupla, 3*bull)
    • Short Cricket (3*20, 3*19, 3*18, 3*17, 3*16, 3*15, 3*bull)
    • Ausztrál Cricket
  • Shanghai
  • Bull Master
Double in

A pontokat akkor kezdik el számolni, amikor a játékos a leg során bármelyik duplával beszáll. Ha a játékos nem tud beszállni a körben, 501 pontja marad. A legmagasabb elérhető pontszám beszállásból a 170 (BULL,T20,T20). A leg ezután ugyanúgy 0 pont eléréséig tart.[6]

Darts fogalomtár

[szerkesztés]
Elérhető pontszámok szektorok szerint
  • kilencnyilas: 501 dupla kiszállás játék teljesítése a minimálisan szükséges 9 nyíl eldobásával.
  • dupla be: '01 játékban dupla be esetén csak akkor kezdődik a pontok levonása, miután a játékos egy dupla szektort dobott.
  • dupla ki: '01 játékban dupla kiszállóról beszélünk, ha a játékot dupla szektor eltalálásával kell befejezni, azaz pontjainkat 0-ra csökkenteni.
  • break: Ha a játékos úgy nyer meg egy leget, hogy annak legelején nem ő kezdte meg a dobást.
  • Leg: egy játszma a mérkőzésen
  • Choke: A játékos elrontja a meccsnyilat.
  • 3 in a bed: 3 nyíl eldobása ugyanabba a szektorba.
  • Black dog: Két bull egymás után.
  • Married man's side: A tábla bal oldala, ahol magasabbak a pontértékek.
  • Big fish: A legmagasabb kiszálló: 170.
  • Baby fish: A 130-as kiszálló.
  • Lord Nelson: A pontszám értéke pontosan 111.
  • Ton: A pontszám értéke pontosan 100.
  • Connaught Rangers: A pontszám értéke pontosan 88.
  • Steady: A pontszám értéke pontosan 60.
  • Bag of nuts: A pontszám értéke pontosan 45.
  • Weaver's donkey: A pontszám értéke pontosan 42.
  • Bed and breakfast: A pontszám értéke pontosan 26.
  • Bull Calf: A pontszám értéke pontosan 23.
  • Circle-it: A pontszám értéke kevesebb 10-nél.

Fontosabb versenysorozatok

[szerkesztés]

PDC-világbajnokság (World Darts Championship)

[szerkesztés]

A világbajnokság a legrangosabb dartstorna a világon. December közepétől január elejéig tart. A mérkőzéseket a londoni Alexandra Palace-ban játsszák. A meccsekben szettekre mennek. Az Order of Merit és a Pro Tour ranglista legjobb 32 játékosa, illetve nemzetközi kvalifikációs kijutottak vehetnek részt. Az összdíjazás 2.500.000 £, ami így oszlik fel:[7]

Hely Pénznyeremény
Győztes 500.000 £
Döntős 200.000 £
Elődöntős 100.000 £
Negyeddöntős 50.000 £
Negyedik forduló 35.000 £
Harmadik forduló 25.000 £
Második forduló 15.000 £
Első forduló 7.500 £

Ladbrokes Masters

A Masters egy január végén megrendeződő torna, ahol az Order of Merit legjobb 24 játékosa kerül egyenes kieséses szakaszba. A torna a Milton Keynes-ben lévő Marshall Arenában kerül megrendezésre. A mérkőzéseket legekre játsszák.

  • A Masters bajnokai:

- 2010-es évek

- 2020-as évek

Neves versenyzők

[szerkesztés]
Michael van Gerwen egy 2017-es versenyen

Az első, igazán híres játékosnak az angol John Lowe-t tartották, aki 1979-ben nyert először Vb-t, majd ezt még két másik siker követte. Ő volt az első játékos, aki televízió által közvetített mérkőzésen 9 nyilas kiszállót ért el. Igazán sikeres játékos volt Eric Bristow, aki 1980 és 1986 között 5 alkalommal nyert világbajnokságot. Az első, európán kívüli játékos, aki Vb-t nyert, a kanadai John Part volt, ő 1994-ben győzött először, majd 2003-ban és 2008-ban is az ő kezébe került a trófea.

A sportág történelmének legjobb játékosa viszont minden kétséget kizáróan Phil Taylor, aki a BDO és a PDC szövetségeknél elért sikereket összesítve 16 alkalommal tudta megnyerni a darts-világbajnokságot, ami rekord, emellett az összes major tornát is megnyerte legalább egyszer. A legtöbbszörös Vb-győztesek listáján második helyen áll a holland Raymond van Barneveld, aki a BDO-nál négyszer győzött, majd első PDC-s világbajnokságán, 2007-ben is nyerni tudott. A szintén holland Michael van Gerwen 2014-ben nyert először Vb-t, majd 2016-ban tökéletes évet zárt: az összes major tornán győzni tudott, így Taylor után ő lett az első, akinek minden fontos nemzetközi versenyen van tornagyőzelme.

Világranglista

[szerkesztés]

A WDF, a BDO és a PDC mindegyike egyaránt fenntartja saját ranglistáját. Ezeket a listákat gyakran használják a különböző versenyek ágrajzainak, "kiemeléseinek" meghatározásához. A WDF rangsor az előző 12 hónapos teljesítményen alapul, a BDO minden rangsorpontját nullára állítja vissza, miután a világbajnokságok sorsolásait meghatározták, a PDC Érdemrendje (angolul: Order of Merit) pedig az elmúlt két év alatt nyert pénzdíjon alapul. Mivel jelenleg a PDC versenyein vesznek részt a legjobb játékosok, ezért az ő ranglistájuk számít az első számúnak.

  • A PDC ranglistájának első 64 helyezettje (2024. január 05.) [1]
Hely Versenyző Pénzdíj
1. Luke Humphries £1,495,500
2. Michael van Gerwen £1,132,250
3. Michael Smith £1,106,250
4. Nathan Aspinall £637,500
5. Gerwyn Price £637,250
6. Rob Cross £590,500
7. Danny Noppert £527,750
8. Peter Wright £511,250
9. Jonny Clayton £490,000
10. Dave Chisnall £489,500
11. Damon Heta £478,250
12. Joe Cullen £440,750
13. Dirk van Duijvenbode £438,750
14. Dimitri Van den Bergh £408,000
15. Chris Dobey £378,750
16. Stephen Bunting £371,250
17. Ross Smith £371,000
18. Andrew Gilding £358,000
19. James Wade £349,000
20. Ryan Searle £334,750
21. Josh Rock £324,500
22. Gabriel Clemens £321,000
23. Martin Schindler £300,250
24. Krzysztof Ratajski £298,500
25. Jose De Sousa £274,000
26. Daryl Gurney £269,250
27. Gary Anderson £267,250
28. Brendan Dolan £259,000
29. Raymond van Barneveld £230,500
30. Scott Williams £205,750
31. Luke Littler £202,500
32. Kim Huybrechts £186,750
33. Madars Razma £175,750
34. Callan Rydz £170,750
35. Martin Lukeman £163,500
36. Ricardo Pietreczko £157,250
37. Ryan Joyce £151,250
38. Luke Woodhouse £150,250
39. Mike De Decker £139,000
40. Jim Williams £137,750
41. Keane Barry £128,500
42. William O'Connor £128,250
43. Gian van Veen £122,500
44. Simon Whitlock £120,250
45. Alan Soutar £118,500
46. Ricky Evans £115,500
47. Jermaine Wattimena £113,500
48. Matt Campbell £113,250
49. Rowby-John Rodriguez £111,500
50. Steve Beaton £111,250
51. Boris Krcmar £101,750
52. Adrian Lewis £101,250
53. Vincent van der Voort £97,000
54. Cameron Menzies £94,500
55. Mensur Suljovic £94,000
56. Mickey Mansell £93,500
57. Jamie Hughes £91,250
58. Ritchie Edhouse £89,500
59. Ryan Meikle £87,000
60. Florian Hempel £86,750
61. Adam Gawlas £86,500
62. Kevin Doets £83,500
62. Mervyn King £81,750
64. Ian White £80,750
65. Martijn Kleermaker £80,000

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Darts history
  2. Darts history in Darts Info World
  3. History of Darts. [2017. június 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 26.)
  4. PDC World Championships. [2007. január 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 26.)
  5. A darts játékszabályai
  6. Dart szabály - Fun City Bowling. www.funcitybowling.hu. (Hozzáférés: 2022. június 16.)
  7. Cazoo World Darts Championship (angol nyelven). PDC. (Hozzáférés: 2022. június 17.)

További információk

[szerkesztés]
  • Sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap