Ugrás a tartalomhoz

Pál Tamás (énekes)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pál Tamás
SzületettPál Tamás Iván
1981április 13. (43 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
HázastársaLattmann Eszter 2004-2009
GyermekeiPál Martin
Foglalkozásaénekes, színész

SablonWikidataSegítség

Pál Tamás (Budapest, 1981. április 13. –) magyar énekes, színész.

Élete

[szerkesztés]

Pedagógus szülők gyermekeként született. Féltestvére tíz évvel idősebb nála, rajta kívül egy fiatalabb testvére van. Gyermekkorában sokat költözködött, jelenlegi, fóti lakhelye előtt tizenegyszer költözött. Lakott Káposztásmegyeren, szülei válása előtt Rákospalotán élt, onnan nagyszüleihez költözött Újpalotára, majd házasságáig Újpesten élt.

Már kilencévesen szerepelt az iskolai színjátszókör Négyszögletű Kerek Erdő előadásában Mikkamakkaként. Középiskolai tanulmányait a Németh László Gimnáziumban folytatta, ahol tanulmányi eredményei folyamatos romlásnak indultak. Az éneklést tizenhat éves korában kezdte a Crazy Café karaoke-estjein. Színészi pályafutását a gimnázium színjátszóközében folytatta, ahonnan átkerült a Földessy Margit vezette Színjáték- és Drámastúdióba. Itt játszhatta el többek között a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról Józsefét és a Szentivánéji álom több szerepét. Itt ismerkedett össze Eszterrel, akit később 2004-ben feleségül vett, egy közös fiuk született, majd 2009-ben elváltak.[1]

A Drámastúdión keresztül vehetett részt a 2002-es LGT-fesztiválon, ahol a Képzelt riport… koncertváltozatában és az LGT-koncerten háttérénekesként működött. Ezután társaival többször tett eleget Presser Gábor meghívásának. Ekkoriban főállásban a Fővárosi Vízműveknél dolgozott, miután külkereskedelmi üzletkötői végzettséget szerzett. A Megasztár tehetségkutató első szériájába küldött jelentkezése alapján még a válogatóba se került be, azonban a második évadban – vigaszágról – a döntőbe került. A versenyben nyolcadik helyezést ért el.

A tehetségkutató után, még 2005-ben jelent meg első nagylemeze Amit adhatok címmel. Később közreműködött a Desperado A csillagokban járunk járunk című 2007-es maxialbumán és DJ Váczy Indulj már! című számában. Közben szinkronszínészként működik. 2014-től a Veres 1 Színház társulatának tagja.

Albumai

[szerkesztés]

Nagylemezek

[szerkesztés]
Év Album Legmagasabb helyezés Minősítés
MAHASZ Top 40 album- és válogatáslemez
2005 Amit adhatok 35[2]

Kislemezek

[szerkesztés]
Év Kislemez Legmagasabb helyezés Album
Mahasz Editors’ Choice rádiós játszási lista MAHASZ Rádiós Top 40 játszási lista MAHASZ Dance Top 40 lista MAHASZ Single (track) Top 10 lista EURO 200
2006 Mond mit vársz 15[3] 15[4] Amit adhatok
2007 Desperado feat. Pál Tamás:

A csillagokban járunk (maxi)

9[5] 7[6] 28[7] 8[8] 163[9] Táncolj!
2009 DJ Váczy feat. Pál Tamás

Indulj már! / Reach the Sky

  • Megjelenés: 2009.
  • DJ Váczy
19[10]

Szinkron

[szerkesztés]

Sorozatbeli szinkronszerepek

[szerkesztés]

Anime- és rajzfilmszinkronok

[szerkesztés]

Televíziós műsor, narráció

[szerkesztés]

Mozifilmek

[szerkesztés]

Step up 4. – Forradalom (Film 2012)

Videóklipek

[szerkesztés]
  • 2005 Mondd mit vársz
  • 2006 Szükségem van rád
  • 2008 Mondd el

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]